2010/01/23

Japán barack

Végre kisütött a Nap, így tudtam fényképet készíteni, bár nem sikerült túl jól.
Virágzó japán barack.
Miközben fűztem, Domi fiamnak annyira megtetszettek a virágok, hogy azonnal készített egy mini csokrot, dugó talapzatra.
Így bővül a kollekció.


25 megjegyzés:

  1. Évi, csak ülök itt tátott szájjal és nem találok szavakat. Ennyi báj, kedvesség és üdeség egyetlen fácskában! Le vagyok nyűgözve. Nem csodálom, hogy Domit is elragadta a képzelete. Megkapóan szépre sikerült a miniatűrje. Gratulálok mindkettőtöknek!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuper lett,különleges.grt

    VálaszTörlés
  3. Csilla, Piros! Köszönöm mindkettőtöknek!!
    Domi nevében is :-)

    VálaszTörlés
  4. Hiába na, minden nőben benne van ehhez a gyönyörű rózsaszínhez a vonzódás, csak igyekszünk letagadni, és azt is, hogy bizony vannak napok, amikor szeretnénk szőkék lenni. Ha a szőkeségből már nem is lesz semmi, azért elolvadhatunk ettől a kis fától akár publikusan is, mert ellenállhatatlanul nőies. Tisztára olyan mint egy gésa, aki annak él, hogy elkápráztasson a bájosságával. És akkor a kicsi gésanövendékről még nem is szóltam! Puszillak érte mindkettőtöket, Magdi és Domi!

    VálaszTörlés
  5. Ági! Bármit megváltoztatnék magamon, de szőke sosem akartam lenni :-)
    És bár a rózsaszín nem tartozik a kedvenceim közé, gyöngyből mégis sok hasonló színűt fűztem már. A természetben tényleg szép ez a szín, a sokféle árnyalatával együtt.
    Köszönöm, Dominak is átadtam a dicséreted!

    Magdi! Köszi neked is!

    VálaszTörlés
  6. Szia Évi!

    Szeretném megkérdezni, hogy egyes anyagokból (gyöngy, drót) kb. mennyi szükséges egy ilyen fához? És hogy van-e lehetőség arra, hogy leírd, vagy képekben megmutasd hogyan készíted? Mert édesanyámnak szeretnék készíteni, már vettem hozzá rózsakvarcot szerencsefához, mert ilyen nagyot szeretnék neki készíteni!

    Előre is köszönöm a válaszod!

    Üdv.: Barbi

    VálaszTörlés
  7. Szia Barbi!
    Kérlek küldj egy email-t, ott hosszabban tudok válaszolni.
    Köszi
    Éva

    VálaszTörlés
  8. Szia Évi!

    Küldtem email-t a pearltrees@gmail.com-ra, de ha nem ment el vagy nem él már a címed, akkor itt az enyém: barbygirl06@gmail.com!

    Üdv.: Barbi

    VálaszTörlés
  9. Kedves Éva meseszépek a munkáid szeretném ha leírnád nekem, hogykészülnek mik kellenek hozzá. Holtudnék beszerezni tekercselő krepp papírt.Akislányom ügyeskezű szeretné ő is megtanulni .címem:napsugar.hold@citromail.hu Kisállatkákat szoktunk fűzni de ezek csodaszépek.Balog gáborné Erika köszönöm.

    VálaszTörlés
  10. Éva köszönöm szépen a leveledet.Légyszives írd meg nekem hogy,ol tudok tekercselő k.p. beszerezni. köszönöm. Erika.

    VálaszTörlés
  11. Megírtam Erika! Ha hobby boltban nem kapsz, akkor próbáld meg egy virágboltban. De nem fontos, én sem használom mindig.

    VálaszTörlés
  12. Ez gyönyörű és friss és ötletes, gratulálok! Mintha minden eddigi tapasztalatod beletetted volna. Biztos nagy kedvvel fogtál hozzá és készítetted és ez látszik a végeredményen.

    VálaszTörlés
  13. Kedves Andrea!
    Nagyon köszönöm mindazt, amit írtál!

    VálaszTörlés
  14. Szia Évi

    csodálatos ez a rózsaszin fácska. hol lehet beszerez a virágokat és tudsz valami útmutatót küldeni, hogyan rakod össze az ágakat?
    ez az email címem: waleria@citromail.hu
    Köszönöm kedvességed Vali

    VálaszTörlés
  15. Szia Vali!
    Köszönöm, örülök, hogy tetszik.
    Kérdésedre válaszolok mail-ben.

    VálaszTörlés
  16. Szia Évi!

    Gyönyörű ez a fa!!!!! Szinte minden nap megnézem! Tudnál nekem is küldeni útmutatót, hogy hogyan rakod össze? Én is azt szeretném megkérdezni, hogy ilyen virágokat hol lehet venni? Eddig én csak lapos virágmintákkal találkoztam. Válaszodat előre is köszönöm! (e-mail címem: gecsandi@freemail.hu)
    Andi

    VálaszTörlés
  17. Most jutott az eszembe, hogy rég néztem ide be....Háááát, ezek csodaszépek! Ez a virágzásos fűzés nagyon szuper....Nem is fokozom tovább!
    Ügyi vagy! Domi is a kiscsokarral!
    M.

    VálaszTörlés
  18. Köszi Móni!
    Örülök, hogy jutott időd benézni, sajnos én magam is egyre ritkábban teszem.
    Dominak átadom :-)
    Jó babázást!!
    Puszi Éva

    VálaszTörlés
  19. Szia Éva ! Még mindig csodálom a munkáidat ! Nap mint nap. Ebbe a rózsaszin fácskába teljesen beleszerettem, és elhatároztam addig nem halok meg amig valami hasonlót nem tudok késziteni. Csak egy akadája vAN , A VIRÁGOCSKÁK: már megmozgattam mindenkit, de ilyen virágocskákat nem láttak még sehol.Készítettem egypár bonsait, de a tavaszi fácskára nagyon fáj a fogam ! Hol lelhető fel ez a fajta gyöngyöcske ? Megadnám a cimemet, ha tudnál segíteni, megköszönném ! /Torjayné@gmail.com/ További jó munkát, vagy inkább szórakozást ?
    Üdv. Zsuzsa !

    VálaszTörlés
  20. Kedves Zsuzsa!
    Kérlek add meg újra a mail-címedet, mert erre sajnos nem tudok levelet küldeni, visszautasítja a gmail.
    köszönöm!

    VálaszTörlés
  21. Szióka ! Bocsánat, de mindig elrontom a cimemet.!
    torjayne@gmail.com na azt hiszem igy már jó lesz . Előre is köszönöm ! Üdv. Zsuzsa

    VálaszTörlés
  22. Szia Éva!

    Én is fűzök fákat, virágokat, de sehol nem találok ilyen virágocskákat. Látom másnak is van ilyen problémája nem csak "felénk" nincs ilyen. Megköszönném ha tudnál ebben segíteni. byroe@citromail.hu

    Előre is köszönöm

    Emese

    VálaszTörlés
  23. Ja és nagyon profi és gyönyörű munkáid vannak.
    Csodálom őket

    Emese

    VálaszTörlés
  24. Szia Éva!
    Nálam még mindig ez a csoda viszi a pálmát !
    Üdv. Zsuzsa !

    VálaszTörlés